A BEJEGYZÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
A Szerb Köztársaság területén első alkalommal kerül sor a mezőgazdasági termelők/gazdaságok bejegyzésére a Szerb Köztársaság Hivatalos Közlönyének 45/04 és 139/04 számában megjelent rendelet alapján. A Mezőgazdasági Minisztérium azzal a céllal indítja el a bejegyzés folyamatát, hogy pontosan felismerje az agrár büdzsé használóit, hogy ésszerűbben alkalmazza a mezőgazdasági termelés fejlesztését serkentő rendelkezéseket, és hogy közvetítők nélküli kontaktust teremtsen a termelőkkel.
A mezőgazdasági termelők/gazdaságok bejegyzése önkéntes jellegű, ingyenes, és nincs határidőhöz kötve, de meg kell jegyeznünk, hogy csak a bejegyzett Mezőgazdasági termelők/gazdaságok használhatják fel a prémiumokra, szubvenciókra, és hitelekre szánt eszközöket, amit a Szerb Köztársaság költségvetéséből fizetnek ki, továbbá a reform előtt álló tanácsadó szolgálatok szolgáltatásait is csak ők vehetik igénybe.
Mezőgazdasági termelők/gazdaságok számít az a gazdaság, amely legalább 0,5 hektár szántófölddel rendelkezik a Szerb Köztársaság területén, vagy ha ezen a területen állattenyésztéssel, baromfitenyésztéssel, gyümölcs- és szőlőtermesztéssel foglalkoznak, illetve halat, csigát tenyésztenek, gombát termesztenek, vagy méhészettel foglalkoznak a rendelettel összhangban.
Mezőgazdasági területnek számítanak: a szántók, kertek, gyümölcsösök, szőlősök, legelők, mezők, halastavak, nádasok, mocsarak és egyéb földterületek, amelyeket természetes és gazdasági feltételeinél fogva mezőgazdasági termelésre lehet felhasználni.
| A Mezőgazdasági termelők/gazdaságok nyilvántartásába bekerülhetnek: |
| 1 | természetes személyek – földművesek és a családi mezőgazdasági vállalkozás tagjai |
| 2 | mezőgazdasági termelésre bejegyzett vállalatok; |
| 3 | földműves szövetkezetek; |
| 4 | mezőgazdasági termelésre bejegyzett vállalkozók és |
| 5 | mezőgazdasággal kapcsolatos tudományos-kutatómunkát végző szervezetek. |
A regiszterbe a mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetőit jegyzik be, illetve természetes személyt, aki a mezőgazdasági terület tulajdonosa vagy bérlője, vagy akik kijelentés alapján bérleti díj nélkül használják a mezőgazdasági területet. A családi mezőgazdasági vállalkozás üzemeltetője lehet a családi gazdaság más tagja is, akit a tulajdonos kijelöl írásban tett kijelentéssel, azzal a feltétellel, hogy az érintett tag azt szintén írásban elfogadta, olyan űrlapon, amely ennek a tájékoztatónak a szerves egészéhez tartozik.
A mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetője, illetve tagja csak egy mezőgazdasági termelők/gazdaságok tulajdonosaként, illetve tagjaként lehet bejegyezve a regiszterbe. Nem lehet a Mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetője az a személy, aki segélyt kap a foglalkoztatásban illetékes intézménytől.
A mezőgazdasági termelők/gazdaságok tagjainak tekinthetők a háztartás nagykorú tagjai, akik együtt élnek és dolgoznak a birtokon.
A mezőgazdasági termelők/gazdaságok székhelye a mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetőjének lakhelyén van, attól függetlenül, hogy hol található az a termőföld, amit művel, vagy a birtok, melyen gazdálkodik.
A nyilvántartást a Szerb Köztársaság Pénzügyminisztériumának kötelékéhez tartozó Adóigazgatóságban vezetik.
A kitöltött űrlapokat és a szükséges okmányokat az informátorban található borítékba kell beletenni, és úgy átadni a következő helyen:
Adóigazgatóság szabadkai fiókintézete
Korzó u. 5.
A nyilvántartásba vétel után az Adóigazgatóság bizonylatot ad ki a mezőgazdasági termelők/gazdaságok bejegyzéséről, valamint egy igazolványt, amit a kérvény benyújtásától számított 10 napon belül küld el postán keresztül a mezőgazdasági termelők/gazdaságok tulajdonosának címére.
| A természetes személyeknek – mezőgazdasági termelőknek a kitöltött űrlapokkal a következő okmányokat kell beadniuk: |
| 1 | fénymásolat a mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetőjének személyi igazolványáról; |
| 2 | fénymásolat a mezőgazdasági termelők/gazdaságok azon tagjainak személyi igazolványáról, akiket beírtak a 2-es űrlapon; |
| 3 | az ingatlan-nyilvántartási kivonat vagy a mezőgazdasági terület bérbevételéről szóló szerződés fénymásolata, illetve a terület díjmentes használatba adásáról készült szerződés fénymásolata (mindezeket a fénymásolatokat hitelesíteni kell a bíróságon vagy a községi hivatalban); |
| 4 | a saját választású ügyviteli bankban nyitott célszámla fénymásolata. |
A jogi személyeknek a kitöltött űrlapokkal a következő dokumentumokat kell beadni:
a jogi személy vagy vállalkozó bejegyzéséről szóló végzés;
- az ingatlan-nyilvántartási kivonat vagy a mezőgazdasági terület bérbevételéről szóló szerződés fénymásolata, illetve a terület díjmentes használatba adásáról
- készült szerződés fénymásolata (mindezeket a fénymásolatokat hitelesíteni kell a bíróságon vagy a községi hivatalban);
- információ egy zsírószámláról.
A célszámla nyitása az ügyviteli bankban nagyon egyszerű és ingyenes eljárás. Csak annyit kell tenni, hogy a saját választású ügyviteli bank tolóablakánál mezőgazdasági termelők/gazdaságok bejegyzése céljából számla nyitását kell kérni. Amikor a bank kiadja a bankkártyát az ön folyószámla számával, a kártya mindkét oldalát fénymásolni kell, és a fent felsorolt dokumentumokhoz kell csatolni. A célszámla nyitása azért szükséges, hogy a Mezőgazdasági Minisztérium a jövőben közvetlenül a számlára fizethesse be a jóváhagyott prémiumokat, támogatásokat, térítményeket vagy hiteleket. A jogi személyek, ha több ügyviteli bankban is rendelkeznek számlával, csak egy számlaszámot írnak be, amit maguk választanak ki.
Miután bejegyezték a regiszterbe, a mezőgazdasági termelők/gazdaságok számot (BPG) kap, az Adóigazgatóság illetékes szervezeti egysége pedig mappát nyit minden mezőgazdasági termelők/gazdaságok részére, amit tartósan őriz.
Minden mezőgazdasági termelők/gazdaságok kap bizonylatot a nyilvántartásba vételről, de csak a családi mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetője kap igazolványt is, amellyel harmadik személy előtt igazolni tudja magát. Az igazolvány csak a személyazonossági igazolvány felmutatásával érvényes, és hitel igénylésekor vagy más rendelettel meghatározott célokra lehet használni. Az igazolvány érvényét veszíti, ha a mezőgazdasági termelők/gazdaságok tulajdonosát törlik a nyilvántartásban. Abban az esetben, ha az igazolvány megsérül, vagy elveszik, az Adóigazgatóság új igazolványt ad ki, az előírt eljárás szerint.
Azokon az adatokon kívül, melyeket a mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetője adott be a mellékelt űrlapokon, a regiszterben nyilvántartást vezetnek a felhasznált és visszatérített hitelekről, támogatásokról, térítményekről és a mezőgazdasági termelők/gazdaságok egyéb módon kifizetett ösztönző eszközökről is.
A mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetője, illetve a mezőgazdasági termelők/gazdaságok, amely a mezőgazdasági terület tulajdonosaként adja át a bejegyzésre vonatkozó kérvényt, nem lehet bejegyezve arra a tulajdonrészre, amely a bejegyezés pillanatában bérleti szerződéssel, vagy bérleti díj nélküli használatról szóló szerződéssel más személy használatában van, mindaddig, amíg a szerződés határideje le nem jár. A fent említett szerződés lejárta, illetve joghatályos felbontása után megtörténhet a bejegyzés a kérdéses vagyonrészre hivatkozva.
A REGISZTERBE VALÓ BEJEGYZÉSHEZ SZÜKSÉGES ŰRLAPOK KITÖLTÉSE
A minisztérium internetes prezentációjáról letölthető űrlapot nagy nyomtatott betűkkel, tollal kell kitölteni.
Az 1-a űrlapot csak a természetes személyek – mezőgazdasági termelők töltik ki, illetve beírják a mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetőjére vonatkozó adatokat. Az 1-a űrlap 1. tételét üresen kell hagyni, mert azt az Adóigazgatóság tölti ki, míg a többi tételeket a mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetőjének kell kitöltenie. Ennek az űrlapnak a 2. tételében, amely a bejegyzésre vagy a regiszterben lévő adatok módosítására vonatkozik, beixeli azt a választ, amely az űrlap céljára vonatkozik, vagyis arra, hogy az említett űrlapot a regiszterbe való bejegyzés céljából, vagy a regiszterben levő adatok módosítása miatt kívánja beadni. A mezőgazdasági termelők/gazdaságok számát (BPG), amely az űrlap felső sarkában van, az Adóigazgatóság adja, és írja be.
Az 1-b űrlapot csak a jogi személyek töltik ki, tehát a természetes személyeknek – mezőgazdasági termelőknek nem kell kitölteniük és beadniuk a regiszterbe való bejegyzéskor. A mezőgazdasági termelők/gazdaságok számát (BPG), amely az űrlap felső sarkában van, az Adóigazgatóság adja, és írja be.
A 2-es űrlapot a mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetője tölti ki, és beírja a birtok nagykorú tagjainak adatait, azokét, akik szintén ebben a gazdaságban élnek és dolgoznak. Amennyiben az űrlapra nem férnek rá az összes adatok, fénymásolni kell egy üres űrlapot, és meg kell jelölni a 2/1, 2/2 stb. jelekkel, majd kitöltve azt is átadni. A mezőgazdasági termelők/gazdaságok számát (BPG), amely az űrlap felső sarkában van, az Adóigazgatóság adja, és írja be.
A 3-as űrlapot a természetes személyeknek – mezőgazdasági termelőknek és a jogi személyeknek is ki kell tölteniük. Ez az űrlap a mezőgazdasági termelők/gazdaságok által használt mezőgazdasági táblákra vonatkozik, és azokra a mezőgazdasági kultúrákra, amelyeket ezeken a szántóföldeken termesztenek, tekintet nélkül arra, milyen alapon használja a gazdaság ezeket a területeket, vagyis mindegy, hogy a mezőgazdasági termelők/gazdaságok tulajdonosának birtokában vannak ezek a beírt szántóföldek, vagy bérli azokat, esetleg díjmentes használatra vonatkozó szerződése van róluk. Ezt az űrlapot ki kell tölteni akkor is, ha a mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetőjének nem áll módjában, hogy mellékletként azonnal beadja ezeknek a dokumentumoknak a fénymásolatát, vagyis ha a regiszterbe való bejegyzést követő hat hónapon belül fogja beadni. A beírt adatoknak viszont egyezniük kell a valódi helyzettel. Ezen az űrlapon, a megadott utasítás szerint be kell írni mekkora pillanatnyilag a növényi kultúrák vetéserülete, és hogy mekkora területen tervezték tavaly a vetést, illetve ültetést. A növényi kultúra nevét és kódját az erre vonatkozó, érvényben levő kódrendszer szerint kell beírni, amely ennek a tájékoztatónak a szerves részét képezi. A mezőgazdasági termelők/gazdaságok számát (BPG), amely az űrlap felső sarkában van, az Adóigazgatóság adja és írja be.
AZ ADATOK MEGVÁLTOZÁSÁNAK BEJELENTÉSE
A regiszterbe bejegyzett mezőgazdasági termelők/gazdaságok minden év január 1-jétől március 31-éig kötelesek az Adóigazgatóságnak űrlapokon elküldeni az alábbi adatokat:
Az 1a űrlapot a mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetőjére vonatkozó adatokkal. Az 1-es űrlap 1. tételét üresen kell hagyni, mert azt az Adóigazgatóság tölti ki, míg a többi tételeket a mezőgazdasági termelők/gazdaságok üzemeltetője tölti ki. Ennek az űrlapnak a 2. tételében, amely a bejegyzésre vagy a regiszterben lévő adatok módosítására vonatkozik, beixeli azt a mezőt, amely a regiszterben levő adatok módosítására vonatkozik. A mezőgazdasági termelők/gazdaságok számát (BPG), amely az űrlap felső sarkában van, az Adóigazgatóság adja, és írja be.
Az 1-b űrlapot csak a jogi személyek töltik ki, tehát a természetes személyeknek – mezőgazdasági termelőknek nem kell kitölteniük, sem beadniuk a regiszterben lévő adatok módosításakor. A mezőgazdasági termelők/gazdaságok számát (BPG), amely az űrlap felső sarkában van, az Adóigazgatóság adja, és írja be.
A 2-es űrlapot csak akkor kell kitölteni és átadni, ha a legutóbbi bejegyzés óta változás történt a mezőgazdasági termelők/gazdaságok tagjainak összetételében. Amennyiben változást történt, be kell írni annak a mezőgazdasági termelők/gazdaságok minden tagját, azzal, hogy csak az új tagok személyazonossági igazolványának fénymásolatát kell mellékelni.
A 3-as űrlapot a bejegyzett területekkel kapcsolatos pillanatnyi és tervezett helyzettel összhangban kell kitölteni és átadni. Az ingatlan-nyilvántartási kivonat fénymásolatát és a bérleti szerződést, illetve a szántóföld bérleti díj nélküli használatáról szóló szerződés fénymásolatát csak abban az esetben kell beadni, ha új parcellákról van szó, amelyek még nincsenek bejegyezve a nyilvántartóban.
A 4-es űrlapot a mezőgazdasági termelők/gazdaságok jelenlegi jószágállományával összhangban kell kitölteni és beadni.
Az 5-ös űrlapot a legutóbbi bejegyzés óta történt változásokkal összhangban kell kitölteni és beadni.
| Kursna Lista | 9.9.2010 |
Australia | 1 AUD | 76,31 |
BiH | 1 BAM | 53,80 |
Češka | 1 CZK | 4,254 |
Danska | 1 DKK | 14,13 |
E.M.U | 1 EUR | 105,2 |
Finska | 1 FIM | 17,70 |
Hrvatska | 1 HRK | 14,45 |
Italija | 100 ITL | 5,435 |
Japan | 100 JPY | 98,98 |
Kanada | 1 CAD | 79,77 |
Mađarska | 100 HUF | 36,55 |
Poljska | 1 PLN | 26,59 |
S.A.D | 1 USD | 82,85 |
Španija | 100 ESP | 63,25 |
Švajcarska | 1 CHF | 81,97 |
Švedska | 1 SEK | 11,37 |
Engleska | 1 GBP | 128,1 |















Australia
BiH
Češka
Danska
E.M.U
Finska
Hrvatska
Italija
Japan
Kanada
Mađarska
Poljska
S.A.D
Španija
Švajcarska
Švedska
Engleska